2010. október. 27. 17:12 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 27. 17:02 Világ

Francia sztrájk: ismét fennakadások lesznek a légi közlekedésben

A francia szakszervezetek országos tiltakozónapot szerveznek csütörtökön a nyugdíjreform ellen, szeptember óta már a hetedik alkalommal, emiatt jelentős fennakadások várhatók a légi közlekedésben.

A polgári légi közlekedési hatóság szerdán azt közölte, hogy a sztrájk miatt Párizsban az Orly repülőtéren a járatok felét, a Roissy-Charles de Gaulle termináljain pedig a harminc százalékát törlik. A csütörtöki fennakadások várhatóan hasonlóak lesznek a legutóbbi, október 19-i tiltakozónapokon tapasztaltakkal. A nyugdíjreform törvénytervezetének véglegesített szövegéről az utolsó, formális szavazást még szerdán megtartja a parlament. A törvényt az alkotmánytanács kontrolja után várhatóan november közepén hirdeti ki a köztársasági elnök. A szakszervezetek azonban addig is folytatni kívánják a nyomásgyakorlást, abban a reményben, hogy Nicolas Sarkozy államfő nem írja alá, vagy pedig visszavonatja a kormánnyal a törvényt. 

A sztrájkok mellett ismét több száz városban várhatóak tiltakozó felvonulások. A törvény legfőbb és leginkább vitatott intézkedése, hogy 2018-ra a jelenlegi 60 éves nyugdíjkorhatár fokozatos 62 évre emelkedik. Az elmúlt héten elsősorban az energiaszektorban és a közlekedésben talált visszhangra a szakszervezetek sztrájkfelhívása, de a végszavazás közeledtével egyre több tiltakozó dolgozó vette fel a munkát országszerte.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.