2010. október. 26. 12:08 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 26. 11:57 Világ

Japán tengeralattjáró-flottájának bővítését latolgatja a kínai terjeszkedés miatt

Japán tengeralattjáró-flottájának bővítését latolgatja annak veszélye miatt, hogy a kínai haditengerészet terjeszkedése felboríthatja a katonai egyensúlyt a térségben - közölte kedden a tokiói védelmi minisztérium.

Azt, hogy a minisztérium javaslatot tesz-e a flotta bővítésére, december elejéig eldöntik - tették hozzá a minisztérium. A japán média szerint a tengeralattjárók számát a következő négy évben 16-ról 22-re növelnék, ami jelentős bővítés volna, és emiatt éppen Kína kezdhet majd el aggódni, noha neki sokkal több, 60 tengeralattjárója van. Igaz, a japán flottát erősítik a térségben tartózkodó amerikai búvárhajók, valamint a japán tengeralattjárók általános vélekedés szerint jobban felszereltek, mint a legtöbb kínai, és nehezebben észrevehetők.

Jamamoto Takehiko, a tokiói Vaszeda egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora szerint a japán vezetés ellensúlyozni akarja a kínai haditengerészet terjeszkedését, és erősíteni a japán-amerikai közös hadműveleteket. A japán stratégiai tervezőket különösen az aggasztja, hogy Kína ütőképesebbé akarja tenni haditengerészetének nagy hatósugarú részét - tette hozzá.

A két ország viszonya az utóbbi hetekben különösen feszültté vált a Szenkaku-, kínaiul Tiaojü- (Diaoyu) szigetek feletti vitatott fennhatóság miatt. A Kelet-kínai-tengeren található szigeteknél szeptember 7-én a japán parti őrség fel akart tartóztatni egy kínai halászhajót, de a hajó kétszer is összeütközött üldözőivel, mire elfogták. A legénységet később szabadon engedték, de a kapitányát kétszer tíz nap elzárásra ítélték, majd több mint két hét után szabadon engedték. Peking többször berendelte a japán nagykövetet és tervezett magas szintű találkozókat, látogatásokat mondott le, miközben azt hangoztatta, hogy Kína szuverenitása a szóban forgó szigetcsoport felett megkérdőjelezhetetlen. Tokió szerint viszont nincs helye vitának, a szigetek nemcsak Japán ellenőrzése, de fennhatósága alá is tartoznak.

Kína több városában Japán-ellenes tüntetéseket rendeztek a vita miatt. Kedden is volt egy demonstráció a délnyugati Csungkingban (Chongqing). Hét-nyolcszázan vonultak az ottani japán konzulátus elé, jelmondatokat kiabáltak, és elégettek egy japán zászlót - közölte egy kínai biztonsági őr és a japán konzul. A tüntetőket rendőrkordon vette körbe. A demonstráció békésen ért véget.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.