Új határátkelőt nyitottak a megosztott Cipruson
A ciprusi görög és török közösség vezetői csütörtökön közösen nyitottak meg egy új határátkelőt a megosztott szigetországban, növelve annak reményét, hogy haladást érhetnek el az egyesítési tárgyalásokon.
A Limnitisz-Yesilirmak átkelő megnyitásával a két közösség sok évtizedes követelésének tettek eleget. A Ciprus északnyugati részén található átjáró a hetedik átkelő a 180 kilométer hosszan húzódó, ENSZ-felügyelet alatt álló határvonalon. Ciprus 1974 óta megosztott ország; akkor a török hadsereg megszállta a török közösség lakta északi régiót, hogy állítása szerint megelőzze a sziget Görögországhoz csatolását, amelyet egy, a görög juntával rokonszenvező csoport kérészéletű puccsal készített elő.
Többször is történt kísérlet a szigetország egyesítésére. A legújabb tárgyalássorozat két esztendeje kezdődött, de eddig kevés eredményt mutattak fel. A görög ciprióta kormány szóvivője, Sztefanosz Sztefanu méltatta az átkelő csütörtöki megnyitását, amely "több havi fáradozás" gyümölcse, és egyben megfelel a kormány törekvésének, hogy minél több átjárót nyissanak, anélkül, hogy "ezzel helyettesítenék a békemegállapodást".
Az átkelő megnyitását az tette lehetővé, hogy a két közösség vegyes vállalatot alapított egy hat kilométeres út újraburkolására. A projektet az Egyesült Államok és az Európai Unió finanszírozta. Az átadási ünnepségen jelen volt Ciprus elnöke, Dimitrisz Hrisztofiasz és a török közösség vezetője, Dervis Eroglu, továbbá az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja, Stefan Füle is.