2010. október. 11. 18:01 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 11. 18:04 Világ

Peking tovább bünteti Norvégiát a Nobel-békedíj miatt

Elmarad a norvég halászati miniszter szerdára tervezett hivatalos sanghaji találkozója kínai partnerével, amiért a norvég Nobel-békedíj Bizottság Liu Hsziao-po bebörtönzött ellenzékinek ítélte a kitüntetést - derül ki a South China Morning Post című hongkongi lap hétfői jelentéséből.

Pekingben mindeközben mintegy tucatnyi diplomata, köztük egy magyar kísérelte meg felkeresni a kitüntetett feleségét, hogy eljuttassa hozzá az EU vezetőinek Liunak szóló üdvözletét, de a hatóságok beavatkozása miatt nem jártak sikerrel.

Lisbeth Berg-Hansen norvég miniszter fogadása annak ellenére maradt el, hogy a norvég politikus még elutazása előtt a Dagbladet című lapnak megerősítette: a Nobel-bizottság független a kormánytól és a parlamenttől, ezért "alaptalan bármilyen Norvégia ellenes intézkedés, ha valakinek nem tetszik a díjazott". Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök pénteken a díj kihirdetését követően percekkel már gratulált Liunak "a demokrácia és az emberi jogok előmozdításáért végzett munkájáért". A kormányfő még megjegyezte, hogy országa "közeli és kiterjedt kapcsolatokat" ápol Kínával, így emberjogi területen is párbeszédet folytat. 

Peking már aznap jelezte, hogy a döntés sértheti a kétoldalú kapcsolatokat és bekérette a külügyminisztériumba a norvég nagykövetet. A Nobel-bizottság titkára, Geir Lundestad korábban egyébként elmondta: Fu Jing kínai külügyminiszter-helyettes a múlt hónapban Oslóban járva jelezte, hogy a kínai másként gondolkodó díjazását Peking "barátságtalan gesztusnak" értékelné, amely sértheti a norvég-kínai kapcsolatokat.

Más jelentések szerint a kínai hatóságok hétfőn megakadályozták, hogy többségükben európai diplomaták találkozhassanak Liu Hsziao-po feleségével. Liu Hsziát mintegy tucatnyian kívánták felkeresni, de - mint azt az ugyancsak jelenlévő magyar diplomata az MTI-nek Pekingben megerősítette - tervüket a lakótelepet őrző civil ruhás rendőrök meghiúsították. 

A helyszínt négy autóval közelítették meg, majd gyalogosan kívántak a telepre bemenni, hogy személyesen kézbesítsék az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak és Catherine Ashtonnak, az EU "külügyminiszterének" üdvözletét Liu Hsziao-po számára. A hatóságok jelenlévő emberei arról tájékoztatták a diplomatákat, hogy csak úgy lehet a területre bemenni, ha a felkeresni szándékozott személy lejön a vendégeiért. Liu Hsziát azonban nem sikerült telefonján elérniük.

Hirdetés