2010. szeptember. 27. 09:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 27. 11:20 Világ

Késik a választási eredmény Venezuelában

Venezuelában hétfőn hajnalban még semmilyen eredményt nem tettek közzé az előző este véget ért parlamenti választásokról, amelyek kimenetele elemzők szerint nagy jelentőséggel bír Hugo Chávez elnök szocialista "forradalmának" folytatása és 2012-es újraválasztásának esélye szempontjából.

A választási hatóságok korábban azt ígérték, az első részeredményeket már néhány órával az urnák vasárnap esti lezárása után közzéteszik. A késlekedésből elemzők és az ellenzék vezetői arra következtetnek, hogy Chávez szocialista pártjának nem sikerült elérnie kitűzött célját, a 165 törvényhozási mandátum kétharmadának megszerzését, ami a fontosabb törvények és a legfelsőbb bíróság tagjainak kinevezéséhez lenne szükséges.

Chávez, aki a két év múlva esedékes elnökválasztáson újraindul tisztségéért, a választási kampány során körbejárta az egész országot, és arra szólította fel honfitársait, hogy szavazzanak "a nép" jelöltjeire, és "zúzzák szét a hazátlan burzsoáziát". Az előzetes közvélemény-kutatások szerint csaknem bizonyos volt, hogy megszerzi a parlamenti többséget a latin-amerikai baloldal vezető alakja, aki dacára a példátlan mértéket öltött bűnözésnek és a rekordmagasságú inflációnak, továbbra is népszerű, ráadásul az ellenzék nem tudott kiállítani hozzá mérhető ellenfelet. Cháveznek azonban az a célja, hogy megőrizze a minősített, azaz a kétharmados többséget, hogy felgyorsítsa az általa meghirdetett "szocialista forradalmat" Venezuelában, a világ második legnagyobb kőolajtartalékával rendelkező országban.

Az ellenzék öt évvel ezelőtt bojkottálta a parlamenti választást, és most türelmetlenül várja a visszatérést. A bojkott miatt azonban Chávez hívei fölényes többséggel rendelkeztek a 165 tagú parlamentben, ami lehetővé tette az államfőnek, hogy felgyorsítsa a kulcsfontosságú szektorokban működő nemzeti és külföldi tulajdonú vállalatok államosítását. Az ellenzék most azt reméli, hogy ellensúlyt tud képezni. "Ha Chávez kényelmes győzelmet arat... a túlzott etatizmus projektje fel haladunk, ahol az állam lenyeli a társadalmat" - figyelmeztetett a választás előtt Margarita López Maya, a Haza mindenkié nevű ellenzéki párt jelöltje.

Az 56 éves Chávez a kubai forradalom vezetője, Fidel Castro nagy csodálója és az Egyesült Államok "fekete báránya", akit 1998 óta kényelmes többséggel és három alkalommal választottak újjá Venezuela elnökévé. Fidel a Cubadebate.cu című, hivatalos kubai hírportálon szombaton közzétett "elmélkedésében" arra buzdította a venezuelaiakat, hogy a kiterjedt esőzések és áradások ellenére teljesítsék "szent kötelezettségüket", azaz menjenek el szavazni, hogy a "forradalom" nagy győzelmet arasson a "birodalom" felett.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.