2010. szeptember. 20. 09:51 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 20. 10:55 Világ

Miről beszél majd Schmitt az ENSZ-közgyűlésen?

Vasárnap este New Yorkba érkezett Schmitt Pál: a köztársasági elnök részt vesz többek között az ENSZ-közgyűlés ülésszakán, és a tervek szerint találkozik New Yorkban élő magyarokkal is.

Az államfő elutazása előtt a Ferihegyi repülőtéren újságíróknak megerősítette: Magyarország megpályázza az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagságát. (A nem állandó tagokat az ENSZ közgyűlése választja; a 2012-2013-as periódusról 2011 őszén dönt a közgyűlés.)

Schmitt Pál kifejtette: egyhetes útján részt vesz a millenniumi fejlesztési célokról rendezendő ENSZ-csúcstalálkozón és a világszervezet közgyűlésén. Kedden beszédet mond a csúcstalálkozó plenáris ülésén, pénteken pedig felszólal a közgyűlés általános vitájában. Mint elmondta: beszélni fog a közös célkitűzések eléréséhez való magyar hozzájárulásról, legyen az akár békefenntartás, természet- és környezetvédelem vagy a fenntartható fejlődés. Ezzel kapcsolatban hozzátette, Magyarország soros európai uniós elnöksége alatt, 2011 első félévében kiemelt témaként akarják kezelni a vizet.

A köztársasági elnök New York-i látogatása alatt tíz kétoldalú államfői tanácskozást folytat majd le, és a tervek szerint találkozik New Yorkban élő magyarokkal is. Az ENSZ-csúcstalálkozót a millenniumi fejlesztési célokról hétfőtől szerdáig tartják. A világszervezet tagállamai a 2000-ben elfogadott millenniumi fejlesztési célok keretében elhatározták, hogy 2015-ig többi között felére csökkentik a napi egy dollárnál kevesebből élők és az éhínségtől szenvedők arányát, és biztosítják, hogy minden gyermek befejezze az általános iskolát; kétharmadával csökkentik továbbá azon gyerekek arányát, akik nem élik meg az ötödik életévüket, háromnegyedével csökkentik a gyermekágyi halandóság arányát, megállítják a HIV/AIDS, a malária és más súlyos betegségek terjedését, és felére csökkentik azoknak az arányát, akik tartósan nem jutnak egészséges ivóvízhez.

Az ENSZ-közgyűlés 65. ülésszaka szeptember 14-én kezdődött, az általános vitát szeptember 23-a és 25-e, valamint szeptember 27-e és 30-a között tartják.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.