2010. augusztus. 25. 11:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 25. 11:34 Világ

Újabb véres nap Irakban: robbantás hét városban, 42 halott

Gépkocsikba rejtett pokolgépekkel elkövetett merényletek sorozatát követték el szerdán Irakban. Az összesen hét településen, a jelek szerint kifejezetten rendőrségi épületek ellen végrehajtott támadásokat legkevesebb 42 ember életét oltották ki. A sebesültek száma meghaladja a 200-at.

Rendőrségi és kórházi források szerint a legvéresebb merényletek Bagdadban, illetve a tőle 160 kilométerre délkeletre fekvő Kút városában történtek. Az iraki főváros északkeleti részén, al-Kahira negyedben a támadó robbanóanyaggal megrakott teherautóját röpítette levegőbe egy rendőrőrs mellett. A belügyminisztérium legfrissebb információi szerint a merényletben legalább 16-an meghaltak, és 87-en megsebesültek. Az áldozatok között rendőrök és civilek is vannak. A robbanás következtében a rendőrségi épület összeomlott, és komoly károk keletkeztek a környékbeli házakban is. 

Kút városában ugyancsak gépkocsiban robbant pokolgép, egy okmányirodánál. A robbanásban 15-en meghaltak, és 45-en megsebesültek. A halottak közül 10-en, a sebesültek közül pedig 33-an rendőrök. Az iszlám böjt, a ramadán ellenére Irakban szinte mindennaposak a terrorcselekmények. A szélsőségesek feltehetően ki akarják használni a márciusi parlamenti választások után kialakult belpolitikai bizonytalanságot. A pártok azóta sem tudtak megegyezni a kormány megalakításában. Kedden legalább tíz ember vesztette életét erőszak következtében az országban.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?