2010. augusztus. 07. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 07. 17:00 Világ

Kétszer annyi halat eszünk, mint amennyit lehetne

Az az EU-s polgár, aki hetente többször eszik halat, július 10. óta nem fenntarthatóan cselekszik. A brit New Ecomonics Foundation és a Pew Environment Group amerikai környezetvédelmi szervezet létrehozott egy EU-s halkalendáriumot, amelyben szembeállították a fenntarthatóan kifogható, illetve tenyészthető halmennyiséget a fogyasztással. Eszerint pedig az európaiak kétszer annyi halat esznek, mint lehetne.

Az uniós halászflották az egész világot körbejárják halért, és ez az EU-s polgárok ökológiai eladósodásához vezet - magyarázta Mike Walker, a Pew Environment Group kommunikációs menedzsere a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint. Szerinte az uniós halászati jogot alapjaiban kellene megreformálni, fenntarthatóvá tenni ezzel a halászatot.

Az európaiak erőteljesen függnek az Európa határain kívüli halaktól, és ez egyre súlyosabb gondot okoz. Így másoktól vesszük el a halat, pedig a világ halállományait már így is teljesen vagy legalábbis nagyrészt kiaknázzák. Mivel az EU halpiaca világszerte a legnagyobb, a fejlődő országokból származó exportra is igényt tart. Így azonban ott is megnövekszik a túlhalászás. Az orvosok tanácsai, miszerint egészségügyi okokból javasolt kevesebb húst és több halat fogyasztani, csak tovább növelik a keresletet.

A szervezet által kitűzött cél olyan jogi helyzet megteremtése, amely lehetővé teszi, hogy az EU-s polgárok lelkifurdalás nélkül vásárolhassanak halat, biztosak lévén abban, hogy azzal nem tizedelik tovább a halállományokat.  

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.