2010. június. 30. 16:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 30. 16:50 Világ

Jövő kedden aláírhatják a szlovák kormánypártok koalíciós szerződését

Az új szlovák kormányról tárgyaló négy jobbközép párt nagy valószínűséggel kedden, július 6-án írja alá a koalíciós szerződést - közölte szerdán a jövőbeni koalíció két tagja.

"A négy koalíciós párt elnöke kedden, július 6-án nemcsak bemutatja, de alá is írja a koalíciós szerződést" - jelentette ki Ján Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke. "Az aláírás kedden lesz, ez már biztos" - erősítette meg később Figel közlését Tatiana Tóthová, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) szóvivője.

Iveta Radicová kijelölt kormányfő kedden este úgy nyilatkozott, hogy július 8-ig, a szlovák parlament alakuló üléséig felállhat az új szlovák kormány. A kormány személyi összetételéről a négy párt - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a SaS, a KDH és a Híd - hétfőn már megállapodott. Figel szerint már nincs akadálya annak, hogy a megállapodást aláírják. "A nyitott ügyek nem problematikusak, mind a négy párt érdekeit figyelembe veszik, már csak a simításokat kell elvégezni a megállapodáson. Ha a szerződést aláírjuk, a négy párt szövetsége működni kezd, és közösen fogjuk viselni a felelősséget" - fejtette ki a kereszténydemokrata pártelnök. 

A négy párt vezetői egy nappal a választások után, június 13-án kezdték meg tárgyalásaikat. Az SDKU, a SaS, a KDH és a Híd koalíciójának a 150 tagú parlamentben 79 képviselője van. A pártelnökök még pénteken találkoznak, hogy lezárják a nyitott ügyeket, de ezek várhatóan már nem befolyásolják a koalíciós szerződés aláírásának tervezett dátumát. Az új szlovák kormánynak a miniszterelnökkel együtt összesen 15 tagja lesz. A pártok 4-4-3-3 arányban osztották el egymás között a tárcákat. Radicová, a jövendő miniszterelnök az SDKU alelnöke, választási listavezetője. A választásokat majdnem 35 százalékkal a Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) nyerte, de megfelelő partnerek hiányában nem volt képes kormányt alakítani.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.