2010. június. 18. 23:42 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 18. 23:04 Világ

Nem engedélyezték a melegfelvonulást Szentpéterváron

A szentpétervári önkormányzat illetékes bizottsága pénteken elutasította a szexuális kisebbségek képviselőinek "értesítését"; a melegek június 26-án szándékoztak első ízben felvonulást rendezni a városban.

A bizottság az elutasító döntést azzal indokolta, hogy a kérvényben megjelölt három lehetséges helyszín egyikén építkezés folyik, a másikon egy másik szervezet szándékozik rendezvényt tartani, és már korábban értesítette a hatóságokat, a harmadik pedig az alkotmánybíróság épülete mellett van. Az önkormányzat közleményében szerepel az is, hogy a melegek még pénteken újabb "értesítést" adtak be, amelyben újabb három lehetséges helyszínt jelöltek meg.

A jogszabályok értelmében a nyilvános helyen tartandó rendezvényekről pontos idő, helyszín és résztvevői létszám megjelölésével "értesíteni" kell az önkormányzatokat, amelyek azonban rendszeresen elutasítják az értesítéseket, vagyis betiltják a nekik nem tetsző rendezvényeket. Moszkvában például egy év óta első ízben került sor engedélyezett ellenzéki megmozdulásra a héten. Ez teljesen békésen zajlott le, míg a többit engedély hiányában szétverte a rendőrség.

A melegeknek Oroszországban különösen sanyarú a sorsuk: Moszkvában évek óta szeretnének felvonulni, de ezt rendszeresen megtiltja az önkormányzat, a helyszínre szállingózó néhány "felvonulót" mindig szétzavarják. Emiatt már szót emelt az Európai Unió illetékes biztosa és számos nemzetközi szervezet is. A moszkvai melegek - sikertelenül - végigjárták az oroszországi jogi instanciákat, s panaszukkal a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.