2010. május. 26. 20:57 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 26. 20:53 Világ

Kikapcsolták a görög kormányfő vezetékes telefonját

Görögország legnagyobb távközlési vállalata számlatartozás miatt véletlenül a miniszterelnök vezetékes telefonját kapcsolta ki éppen azon a napon, amikor az országnak egy döntő fontosságú tartozást kellett rendeznie.

Az OTE távközlési vállalat közleménye szerint Jeórjiosz Papandreu május 19-21 között maradt vezetékes telefon nélkül, miután az egyik munkatársuk félregépelt egy számot, és így nem azt az előfizetőt kapcsolták ki, akit számlatartozás miatt korlátozni szerettek volna.

A hiba ráadásul nem derült ki azonnal, így a miniszterelnök három napra telefon nélkül maradt. Görögországnak a múlt héten kellett visszafizetnie a lejárt tízéves, 8,5 milliárd euró értékű euró alapú államkötvényét, amelyet az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a 110 milliárd eurós hitelkeretéből rendben meg is tett.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?