Világ MTI 2010. május. 18. 09:00

Fico párbeszédet követel a kettős állampolgárságról

Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után Robert Fico.

A kormányfő szerint a magyar lépés súlyos beavatkozás Szlovákia belügyeibe, amelyre Pozsonynak határozott választ kell adnia. Pozsony azt követeli, hogy azonnal üljön össze a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó szlovák-magyar vegyes bizottság. Ha Budapest erre nem ad 24 órán belül választ, Pozsony további diplomácia lépéseket tesz, és kezdeményezni fog egy legfelsőbb szintű találkozót is.

A hivatalos pozsonyi álláspont szerint a szlovákiai magyarok esetleges kettős állampolgársága Szlovákia számára "nemzetbiztonsági kockázat", ezért megfelelő válaszintézkedésekre van szükség. Fico korábbi nyilatkozataiban jelezte: Szlovákia keményen fog válaszolni Budapest lépésére, és kilátásba helyezte az alkotmány módosítását is. Szerinte az alkotmányban kellene rögzíteni, hogy az a szlovák polgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot.

A szlovák külügyminiszter azt állítja, Pozsonynak jelzései vannak arról, hogy a külföldi magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő budapesti kezdeményezés, nemcsak Szlovákiában, de másutt is negatív visszhangot váltott ki. "Több olyan jelzésünk van, hogy az új magyar parlamentnek ezt az intézkedését értetlenséggel, kételyekkel, sőt nyíltan negatív reagálással is fogadták" - jelentette ki Miroslav Lajcák a nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után. Lajcák konkrétan Alcee Hastings, amerikai kongresszusi képviselő nyilatkozatát említette, aki szerinte "nagyon keményen nyilatkozott ezekről az intézkedésekről, sőt bizonyos párhuzamot vont azzal a helyzettel, amely az orosz-grúz háborúhoz vezetett".

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.