Dublinban és más ír nagyvárosokban is virágzik a kerékpározás; a bringás kultúra további terjedését a városok vezetése és magánkezdeményezések is igyekeznek ösztönözni.
Amszterdami mintára áprilisban nyílhat meg például a főváros első "parkolj és tusolj" (park and wash) szolgáltatása, mely elsősorban az alvóvárosokból két keréken ingázó munkavállalók kényelmét szolgálja. Az ingázók egy tárolóban hagyhatják biciklijüket, majd letusolhatnak, mielőtt munkába mennének. Mindez napi 1 euróba kerül majd.
A szolgáltatást kínáló kerékpáros bolt társalapítója, Darren Walsh elmondása szerint nem profitorientált projektről van szó, inkább azt szeretnék elérni, hogy kialakuljon egyfajta biciklis központ, ahol a bringások találkozhatnak, kapcsolatba léphetnek egymással. A tárolóban kezdetben 300 kerékpárnak lesz hely, de később még bővíthetik. A bolt már több nagy céggel is felvette a kapcsolatot, hogy az egész vállalatra kiterjedő szolgáltatást ajánljon figyelmükbe.
Az ír főváros vezetése is támogatja a kerékpározás elterjedését, például azzal, hogy az autóparkolók egy részét átépítik kerékpárparkolóvá. Az egyik parkolóból már legalább 16 autóparkoló-helyet alakítottak át 192 kerékpárnak elegendő tárolóhellyé. Mike McKillen, a kerékpározást népszerűsítő dublini kampány vezetője, a Trinity College előadója szerint az önkormányzatnak is lépnie kellene a tusolók ügyében. Úgy vélte, a privát kezdeményezések mellett fontos lenne, hogy az új irodaházakban tegyék kötelezővé tusolók építését a kerékpárosok számára.
Dublin bringásbarát intézkedéseinek példáját más ír nagyvárosok is követték. Galwayben például a városvezetés kerékpárutakat épít, a dublinihez hasonló ingyenkerékpár-rendszert indítana be, a belvárosban pedig 30 kilométer/órás sebességkorlátozás bevezetését fontolgatja, ugyancsak fővárosi mintára. Az Írország harmadik legnépesebb városának számító Galway biciklisbarát intézkedéseivel 5-10 év alatt a jelenlegi 5 százalékról 10-15 százalékra szeretné növelni a kerékpárosok közlekedési arányát.
"Nagy diákközösség él a városban, és sokan közülük bicikliről autóra váltottak a közelmúltban. Mi meg szeretnénk fordítani ezt a trendet. Jövőre az elsőéveseket vesszük célba, együttműködve a galwayi Ír Nemzeti Egyetemmel és a Galway-Mayo Műszaki Főiskolával" - mondta Jim Molloy, a városi tanács vezető mérnöke. A dél-írországi Corkban, Írország második legnagyobb városában is felfutóban van a kerékpározás. A település színes eseményekkel, többek között biciklis divatbemutatóval és a Rebel Pedal nevű bringás felvonulással próbálja serkenteni a tekerő kedvet.
Dublinban a mérések 1997-es kezdete óta tavaly volt a legmagasabb a biciklisek száma: 2009-ben naponta átlagosan közel 7 ezren kerekeztek az ír fővárosban. Ez 2008-hoz képest 11,6 százalékos, 2004-hez képest 74 százalékos növekedést jelent - írja a The Times brit napilap online kiadása. A kerékpáros kultúra virágzását magáncégek és a városvezetés is igyekszik programokkal ösztönözni.