Átverésnek tartják a H1N1-járványt, vizsgálódik a WHO
A H1N1-járvánnyal kapcsolatos adatokat kér be a nemzeti központoktól az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután az indiai egészségügyi miniszter magyarázatot kért a járványt valótlannak, kitalációnak tartó egyes újsághírekkel kapcsolatban – számolt be a Bloomberg.
H1N1-vakcinák az Egyesült Államokban © AFP |
A tárcavezető szerint nem eléggé átláthatóak az egyes országok nemzetközi vakcinagyártókkal kötött szerződéseinek feltételei és egyéb részletei sem.
A miniszter tegnap este kiadott közleménye szerint a WHO a H1N1-járvánnyal kapcsolatban kialakult kételyek eloszlatása érdekében írásban kér tájékoztatást a nemzeti központoktól.
Pánikkampányt gerjesztettek?
Foglalkozik a kérdéssel az Európa Tanács is, amely január 26-ára nyilvános meghallgatást szervez a WHO, európai vakcinagyártók és független egészségügyi szakértők részvételével. Az eseményt, amelyet „A H1N1-járvány kezelése: szükség van-e nagyobb átláthatóságra?” címmel rendeznek meg, több politikus, köztük Wolfgang Wodarg leköszönő szociáldemokrata bizottsági elnök is sürgette. Wodarg egyes újságcikkek szerint korábban a vakcinagyártók által szervezett „pánikkampányról” beszélt, amely piacot teremtett az oltóanyagoknak.
A WHO korábbi jelentése szerint eddig 175 millió H1N1 vírus elleni oltóanyagot adtak be világszerte, és eddig hatféle vakcinát minősítettek az Európai Unióban – mondta kedden, a WHO igazgatói tanácsának egyhetes genfi ülésének második napján Kökény Mihály, a szervezet végrehajtó tanácsának magyar tagja.
A WHO szerint a járvány első hulláma minden kontinensen végigsöpört, de szinte minden földrészen várható egy második megbetegedési hullám. A szervezet álláspontja továbbra is az, hogy csak felelős közegészségügyi magatartás vethet gátat egy nagyobb járványnak, amellyel szemben a legjobb védekezés a védőoltás.
WHO: a vártnál gyengébb volt a járvány
A WHO úgy látja, hogy Európában az előre jelzettnél kevesebb áldozatot követelt a járvány, ami a fejlett közegészségügyi helyzetnek köszönhető, de beigazolódtak azok a korábbi feltételezések, hogy a halálesetek többségét vírusos tüdőgyulladás okozta, és a legveszélyeztetettebbek a terhesek, a légzőszervei betegségben szenvedők és a fiatalok.
A tanácskozáson a résztvevők úgy vélték, a WHO nem reagálta túl a járványveszélyt, a szervezet mindig a szakmai szabályoknak és a nemzetközi egyezményeknek megfelelően járt el.
A hétfőn kezdődött és szombat estig tartó tanácskozáson 46 napirendet tárgyalnak a résztvevő országok küldöttei, így például szó lesz a vérkészítmények biztonságáról, egy új WHO-ajánlás megfogalmazásáról az országok alkoholstratégiájához, de foglalkoznak majd az egészségügyi dolgozók etikus toborzásával is, és a haiti földrengést követő világméretű segélyakció koordinálásával.