2010. január. 02. 15:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 02. 14:54 Világ

Merkel kancellárt támadja a CSU

Angela Merkel kancellár elleni támadással indította az új esztendőt Németországban a kisebbik koalíciós partner, a CSU.

A bajor Keresztényszociális Unió parlamenti frakciójának vezetője egy szombati interjúban határozottabb vezetésre szólította fel a kancellárt, aki egyben a nagyobbik konzervatív párt, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke is. A kisebbik uniós párt egyben azzal a követeléssel is előállt, hogy a másik koalíciós partnerhez, a liberális Szabad Demokrata Párthoz (FDP) hasonlóan a CSU is alkancellári tisztséghez jusson.

A Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva Hans-Peter Friedrich, a CSU Bundestag-beli frakciójának vezetője annak a nézetnek adott hangot, hogy a kancellár nem elég határozottan kormányoz. A bajor politikus szerint az eddiginél erőteljesebb irányításra lenne szükség. Friedrich nem hagyott kétséget afelől, hogy ez alatt a CSU követeléseinek teljesítését érti, különös tekintettel az adócsökkentésekre.

Bár a párt által sürgetett határozottabb vezetéssel kapcsolatban az interjú kevés konkrétumot tartalmazott, megfigyelőknek mégis feltűnt a támadás élessége, illetve annak időzítése. A megfigyelők szerint a CSU mindezzel jelezni kívánta, hogy  tavaly novemberben hivatalba lépett, három pártból álló koalícióban az eddiginél nagyobb beleszólásra törekszik. A bajor keresztényszociálisok pártjának amúgy sem felhőtlen a viszonya a szabad demokratákkal, és az elmúlt hetekben több jel is utalt arra: a kisebbik konzervatív párt sérelmezte, hogy a második Merkel-kormány politikáját mindenekelőtt a CDU és az FDP alakítja.

Mindezt alátámasztotta annak az igénynek a bejelentése is, hogy az FDP-hez hasonlóan a CSU is alkancellári tisztséghez  kíván jutni. Merkel kancellárnak – akárcsak a korábbi nagykoalíciós kormányban – egy helyettese van, mégpedig Guido Westerwelle külügyminiszter, a liberális párt elnöke. A CSU ennek kapcsán egy szombati állásfoglalásban azt hangoztatta: a koalíció három különböző pártból áll, ezért a keresztényszociálisokat is alkancellári poszt illeti meg. A párt megnevezte jelöltjét is Karl-Theodor zu Guttenberg védelmi miniszter személyében.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?