2009. december. 02. 13:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 02. 13:42 Világ

Felfüggesztették Demjanjuk perét

Felfüggesztették a náci háborús bűncselekményekkel vádolt John Demjanjuk perét a 89 éves vádlott megbetegedése miatt - jelentette be szerdán az illetékes müncheni főbíró.

Az ukrán származású Demjanjukot azzal vádolják, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. Pere hétfőn kezdődött a müncheni tartományi bíróságon. Az orvosok fertőzésre gyanakszanak, a vádlott ugyanis fej- és végtagfájásra panaszkodott. Ezért úgy döntöttek, hogy a vádlott a vizsgálati fogságból nem szállítható át a bíróság épületébe, ahogy azt az elmúlt két napban tették.

Demjanjuk több betegségben szenved, így a többi között egy csontvelő-megbetegedésben, továbbá szívgyengeségben és magas  vérnyomásban. Az orvosi vizsgálatok után a bírósági szakértők azt a véleményt fogalmazták meg, hogy betegségei ellenére a per megindítható, naponta azonban csak kétszer másfél órás tárgyalást engedélyeztek.

Az első két napban a vádlott egyfajta élőhalott benyomását keltette. A tárgyalásokon egy ággyá átalakított tolószékben vett részt, szinte mindvégig csukott szemmel. Mindeddig egyszer sem szólalt meg, a kedden ismertetett vádirathoz sem fűzött egyetlen szót sem. Szemtanúk szerint azonban ügyvédeivel - akik  különböző elfogultsági, illetve semmisségi indítványokkal több kísérletet tettek a tárgyalás leállítására - kommunikált, sőt állítólag az orvosokkal is szót váltott.

Mindennek alapján a szerdai német újságok többsége azt a véleményt fogalmazta meg, hogy Demjanjuk számára mindez sajátos színjáték, és valójában jobb egészségi állapotban van annál, mint azt a tárgyalóteremben "tetteti". Egy újság szerint állítólag még az egyik orvosnővel is flörtölt, és többször is dühbe gurult az általa kényelmetlennek tartott tolószék miatt.

Az ügyészség fő bizonyítéka a perben az 1393. sorszámot viselő SS-szolgálati igazolvány, valamint egy hivatalos feljegyzés arról, hogy Demjanjukot 1943 márciusában Sobibórba helyezték át. A tárgyaláson több túlélő, illetve néhány áldozat hozzátartozói is jelen vannak. Az Egyesült Államok májusban adta ki a vádlottat Németországnak. Hivatalos közlés szerint a pert december 21-én folytatják.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.