2009. november. 18. 17:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 18. 18:03 Világ

Obama nehezményezi a zsidó állam építkezéseit

Izrael kelet-jeruzsálemi építkezései megnehezítik a béke megteremtését a térségben, mert annyira elkeseríthetik a palesztinokat, hogy nagyon veszélyes helyzet keletkezik - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán a Fox News amerikai hírtelevíziónak adott interjújában.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök elutasította kedden az Egyesült Államok kérését, hogy a zsidó állam állítsa le az egyik kelet-jeruzsálemi negyedben, Gilóban zajló lakásépítést, arra hivatkozva, hogy a szóban forgó lakónegyed "Jeruzsálem szerves részét képezi", illetve hogy az építkezés magánvállalkozás, nem szükséges hozzá a kormány engedélye. Mindazonáltal Elijáhú Jisai belügyminiszter éppen ezen a napon engedélyezte újabb 900 lakás felépítését Gilóban.

Egy névtelenséget kérő kormányzati tisztviselő a francia hírügynökségnek azt mondta, hogy Netanjahu "kész a legnagyobb visszafogottságot tanúsítani a ciszjordániai építkezésekkel kapcsolatban a béketárgyalások felújítása érdekében, de nem hajlandó ugyanerre a főváros, Jeruzsálem esetében".

A kínai látogatáson tartózkodó Obama interjújában elmondta: Izrael csak nehezíti azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Washington tesz a közel-keleti megbékélés érdekében, ha olyan területen épít újabb és újabb lakásokat, amelyeket a palesztinok maguknak követelnek. Izrael nem lesz nagyobb biztonságban az ilyen lépések hatására - tette hozzá. A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék majdani független államuk fővárosának.

Az amerikai elnök viszont Netanjahu mellé állt abban, hogy az izraeli kormányfő elutasítja Mahmúd Abbász palesztin elnök tárgyalási feltételét. A palesztinok ugyanis csak abban az esetben hajlandók felújítani a béketárgyalásokat Izraellel, ha a zsidó állam előbb leállítja a ciszjordániai kolóniák bővítését.

Nabíl Abu Rudeina, Abbász szóvivője bátorítónak nevezte Obama kijelentéseit, noha szerinte a gilói építkezés megöli a békefolyamat utolsó esélyeit is. Szerinte az eddigieknél nagyobb nyomást kell gyakorolni az izraeli kormányra a telepbővítések leállítása érdekében.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.