2009. október. 27. 14:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 27. 14:37 Világ

Irán feltételekkel fogadja el az urándúsításról szóló kerettervet

Irán elfogadja az urándúsításról Bécsben kidolgozott terv kereteit, de jelentős változtatásokat követel - közölte az al-Alam iráni televízió kedden.

A tévé egy névtelenül nyilatkozó iráni illetékesre hivatkozva bejelentette, hogy Teherán 48 órán belül átadja hivatalos válaszát arra a javaslatra, amelyet Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója indítványozott az Irán, Oroszország, Franciaország és az Egyesült Államok részvételével múlt héten tartott bécsi tárgyalások eredményeként.

A megállapodás-tervezet értelmében Irán a mintegy 1,5 tonna gyengén dúsított urániumkészletének 80 százalékát Oroszországba szállítaná. Az 1200 kilogramm hasadóanyagot 19,75 százalékosra dúsítanák, majd az így nyert alapanyagból Franciaországban gyártanának fűtőrudakat a teheráni kísérleti atomreaktor működtetéséhez.

Az iráni vezetés egyes tagjai a hét végén még élesen bírálták a tervet, és Ali Laridzsáni, az iráni parlament elnöke szombaton azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy "be akarja csapni" Iránt.

A Bécsben készült terv elfogadásáról szóló hírében az al-Alam arról nem tett említést, hogy Teherán milyen változtatásokat kér.

Alaeddin Borudzserdi, a törvényhozás külügyi bizottságának elnöke kedden nyilvánosan támogatta a tervet, de egyben felvetette, hogy apránként adagolva kellene külföldre küldeni az uránt, vagyis miután egy bizonyos mennyiségű 3,5 százalékos dúsítottságú uránt 20 százalékosra feldúsított fűtőanyag formájában visszakapnak, újabb adagot küldenének.

Más iráni illetékesek is elvetik azt, hogy az 1500 kilogramm uránkészletből 1200 kilogramm egyszerre hagyja el az országot. Mohszen Rezai, aki egykor az iszlám köztársaság elit fegyveres erejének, a Forradalmi Gárdának a parancsnoka volt és a júniusi elnökválasztáson a harmadik helyen végzett, két napja annak a véleményének adott hangot, hogy 1100 kilogramm uránnak mindenkor Irán területén kell maradnia.

A nyugati országok azt remélik, egy ilyen megállapodással minimálisra csökkenthetik annak veszélyét, hogy Irán magas fokon dúsított uránra tegyen szert, olyanra, amely alkalmas atomfegyver előállítására. Irán a jelenlegi ismeretek szerint 5 százalékos dúsítottságú uránnal rendelkezik, atomfegyver előállításához legalább 90 százalékos dúsítottságú urán kell.

Az Egyesült Államok, Franciaország és Oroszország elfogadta a NAÜ tervezetét, de az iráni fél jelezte: néhány nap múlva válaszol a javaslatra, mert még tanulmányozza azt. Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter hétfőn megerősítette: Teherán még nem döntötte el, hogy maga vásárol-e külföldön fűtőanyagot, vagy a NAÜ által felajánlott eljárás nyomán jut ahhoz.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.