Nem kommentálja Brüsszel a Sólyom-ügyben tett magyar bejelentést
Egyelőre nem kommentálja az Európai Bizottság azt a bejelentést, hogy Magyarország kötelezettségszegési eljárást kért Szlovákia ellen, amiért Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 21-én nem engedték be az országba.
A brüsszeli testület igazságügyi felelősének szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán nem tudta megerősíteni, hogy a bizottság bármiféle megkeresést kapott Magyarországról, a sajtóhíreket pedig nem kívánta kommentálni.
Mint Szollár Domokos kormányszóvivő előző nap közölte, az eljárás megindításával Magyarországnak az a célja, hogy az ügyet jogszerűen és megnyugtatóan zárja le annak érdekében, hogy hasonló incidensre a jövőben sehol Európában ne kerülhessen sor. Azt is szeretnék elérni, hogy az uniós polgárok szabad mozgására vonatkozó európai irányelv, amely az unió működésének egyik alapköve, a jövőben egységes értelmezést nyerjen minden érintett országban. A magyar beadvány azt kéri, a testület közösségi jogi szempontból vizsgálja meg a szlovák jogszabályokat és azok alkalmazását, valamint a közösségi jog megsértése miatt indítson kötelezettségszegési eljárást.
A kormány azt követően döntött az eljárásról, hogy Balázs Péter külügyminiszter írásbeli véleményt kért és kapott Jacques Barrot-tól, az Európai Bizottság bel- és igazságügyi felelősétől.
Az uniós központi szervek mindeddig roppant visszafogottan nyilatkoztak a nyári révkomáromi incidensről és a szlovák nyelvtörvény keltette feszültségről. Arra hivatkoztak, hogy az EU-nak korlátozottak az eszközei az ilyen problémák vizsgálatára. Brüsszel igyekszik kétoldalú kérdésnek tekinteni az ügyet.
A kötelezettségszegési eljárás az Európai Bíróságon végződhet, és több évig eltarthat.