2009. szeptember. 06. 09:55 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 06. 09:00 Világ

Fenyegető levelek francia politikusoknak

Szabadon engedték a francia hatóságok mind a 11 személyt, akiket azzal a gyanúval vettek őrizetben három napja, hogy halálosan megfenyegettek vezető francia politikusokat, köztük Nicolas Sarkozy elnököt is a nekik írt levelekben – jelentették be szombaton bírósági források.

A titokzatos levelek ügyében immár másodszor történt meg, hogy a hatóságok őrizetbe vett személyeket engednek szabadon. A tavalyi év vége óta tucatnyi postai küldeményt adtak fel a dél-franciaországi Montpellier város környékén. A címzettek az elnökön kívül főként miniszterek és jobboldali beállítottságú politikusok voltak. A leveleket a "34-es sejt harcosai" aláírással látták el. Sarkozynek még augusztus elején is küldtek egy levelet, egy nagy kaliberű pisztolyba való tölténnyel együtt.

A francia törvények értelmében  halálos fenyegetéséért akár 3 év szabadságvesztés járhat, és 45 ezer euró pénzbírságot is kiszabhat a bíróság. A nyomozáshoz közel álló források szerint a csütörtökön őrizetbe vett személyek között volt egy trafikos, egy idegenlégiós, egy szájsebész, egy építész és egy közjegyző is. Az illetők közül többen is ellenzői a szélerőművek telepítésének – tették hozzá, egy lehetséges indítékra utalva.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.