2009. augusztus. 20. 12:13 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 20. 12:14 Világ

Egy magáncéget is bevont a CIA az al-Kaida elleni hajszába

A Blackwater magán biztonsági cég embereit is bevonta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) az al-Kaida terroristahálózat vezetői ellen folytatott hajtóvadászatba - adta hírül csütörtökön a The New York Times.

A CIA 2004-ben szerződést kötött az időközben Xe Servicesre átnevezett cég vezető alkalmazottaival, bevonva őket abba a titkos programba, amelynek célja az al-Kaida vezetőinek felkutatása és likvidálása volt - írta internetes oldalán névtelenül nyilatkozó korábbi és jelenlegi kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva a tekintélyes világlap.

A biztonsági cég emberei a tervezéshez, a kiképzéshez és a program felügyeletéhez nyújtottak segítséget. Az nem derült ki, hogy terroristák likvidálásában is részt vettek-e, de az idézett források szerint az elszámoltathatóság szempontjából így is súlyos aggodalomra ad okot, hogy kívülállókat vontak be egy olyan programba, amelyben életről és halálról döntöttek.

A program egyébként a gyakorlatban sosem működött. Kétszer is leállították: először George Tenet akkori CIA-igazgató utasítására, majd pedig - miután Porter Goss vezetése alatt újraindították - Leon Panetta jelenlegi CIA-főnök hivatali idejében. Panetta június végén tájékoztatta a képviselőház és a szenátus hírszerzési bizottságait arról, hogy éveken át titokban tartották a program egyes részleteit. Júliusban kongresszusi vizsgálat indult annak kivizsgálására, hogy a CIA törvényt sértett-e azzal, hogy nem tájékoztatta a törvényhozást a titkos program elindításáról. 

A Blackwater szerződéses alvállalkozóként számos "kiszervezett" feladatot látott el Irakban és Afganisztánban George W. Bush elnöksége idején, többek között amerikai diplomaták személyi védelmét, de gyanúsítottak kihallgatását is. Az észak-karolinai biztonsági cég öt alkalmazottja ellen büntetőeljárás folyik az Egyesült Államokban egy 2007. szeptemberi bagdadi lövöldözés miatt, amelyben életét vesztette 17 iraki, köztük több gyerek.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.