2009. augusztus. 05. 14:02 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 05. 14:09 Világ

Puskagolyóval fenyegették meg Sarkozyt

Nagy kaliberű vadásztöltényt tartalmazó levelet küldtek Nicolas Sarkozy francia elnöknek, a küldeményt biztonsági szolgálata bontotta fel – közölték szerdán az ügyhöz közel álló források.

Egy igazságügyi forrás szerint a levél „az első jelek alapján hasonlít a korábbi küldeményekhez”, amelyekkel az utóbbi hónapokban fenyegették meg az államfőt és több más francia politikai vezetőt. Egy sor, „A 34-es sejt harcosai” aláírású és lövedékekkel „bélelt” levelet küldtek Sarkozynak, a kormány tagjainak és különböző jobboldali politikusoknak már 2007 végén és 2008 elején.

2008 elején Montpellier-ben őrizetbe vettek és kihallgattak egy férfit, munkanélküli informatikust és tartalékos katonát, de azután elengedték. A most elfogott küldeményt is Montpellier-ben adták fel, és szerzője elsősorban az UMP jobboldali kormánypárt „régi gárdáját” támadta, „balesettel” fenyegetve meg őket. Hasonló levelet kapott Raymond Couderc béziers-i UMP-szenátor és polgármester is.

Az üggyel a terrorelhárító szolgálatok foglalkoznak. A halállal fenyegető levelek küldői Franciaországban három évig terjedő börtönre és 45 ezer euró pénzbüntetésre számíthatnak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.