2009. július. 26. 15:33 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 26. 17:43 Világ

Kórházba szállították Sarkozy elnököt

Kórházba szállították vasárnap Nicolas Sarkozy francia elnököt, aki sportolás közben rosszul lett - közölte az elnöki hivatal.

Az elnök környezetében úgy tudják, hogy Sarkoz a szívritmust szabályozó bolygóideg túlterhelése miatt elvesztette eszméletét. Ez a fajta rosszullét látványos, de nem jelent életveszélyt és nem igényel különösebb kezelést sem - közölte az elnökhöz közel álló forrás az AFP francia hírügynökséggel.

Az Elysée-palota először négysoros közleményben tájékoztatta a közvéleményt arról, hogy Sarkozyt rosszulléte után azonnal megvizsgálta orvosa, majd további vizsgálatokat végeztek el az államfőn.

Nem sokkal később az elnöki hivatalból kiszivárgott, hogy az 54 éves Sarkozyt a párizsi Val-de-Grace katonai kórházba szállították, ahol 2005 szeptemberében Jacques Chirac akkori államfőt is kezelték agyér-problémával.

A 2007-ben államfővé választott Sarkozy sportos alkat, közismerten szeret futni és biciklizni, még külföldi útjain is gyakran szerét ejti annak, hogy kocoghasson.

Az első jelentés Sarkozy elnök egészségi állapotáról 2007 májusában, röviddel beiktatatása után tették közzé. A jelentés megállapította, hogy az elnök jó egészségnek örvend és alkalmas az elnöki teendők ellátására.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.