2009. április. 10. 11:09 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 10. 10:51 Világ

Az indonéz elnök pártja tűnik a választások győztesének

Nem hivatalos pénteki adatok szerint Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök pártja szerezte meg a legtöbb szavazatot az előző nap tartott parlamenti választásokon.

Öt közvélemény-kutató intézet eredményei alapján a liberális-konzervatív Demokrata Párt (PD) a voksok 20 százalékát kapta - csaknem háromszor annyit, mint a legutóbbi, 2004-es választásokon, amelyeken ötödik volt -, s ezzel a legnagyobb erő lesz az 560 fős alsóházban.

Az 59 esztendős államfőnek így az eddiginél erősebb megbízatása lesz reformprogramjának folytatásához a világ harmadik legnépesebb demokráciájában, Délkelet-Ázsia legnagyobb gazdaságában, a legnépesebb muzulmán országban. A mélyebb reformok véghezvitelét ugyanakkor némileg nehezíthetik a koalíciós partnerek, amelyekre a parlamentben támaszkodnia kell majd.

© AFP
A volt tábornok Yudhoyonónak jó esélyei vannak arra, hogy a július 8-i elnökválasztáson a második időszakra is megbízatást kapjon a szavazóktól, akiknek a jelentős része elégedett eddigi tevékenységével. A jelöléshez pártjának vagy koalíciójának a törvényhozási helyek ötödével, illetve a szavazatok 25 százalékával kell rendelkeznie.

Az első hivatalos adatok csak napok múlva várhatók, így az államfő még nem nyilatkozott a lehetséges koalíciós partnerekről, csak annyit mondott, hogy rövidesen nekilát a partnerkeresésnek. Elemzők valószínűnek tartják, hogy ismét összefog az országot 32 éven át vezető néhai diktátor, Suharto tábornok konzervatív Golkar Pártjával. A PD egyik jelenlegi koalíciós társa, az iszlámista PKS már jelezte, hogy kész az újabb tárgyalásokra.

A parlamenti választásokkal párhuzamosan helyhatósági választásokat is tartottak Indonéziában. A hivatalos eredményeket egy vagy két héten belül hozzák nyilvánosságra.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.