2009. március. 27. 09:42 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 27. 09:43 Világ

Észak-koreai űrtervek: az oroszoknak se tetszik

Moszkva felszólította Észak-Koreát, hogy tegyen le az április elejére tervezett műholdfelbocsátásról, amelyről nyugati megfigyelők feltételezik, hogy célja rakétakísérlet.

- A térségben feszült a helyzet, jobb lenne nem növelni azt és letenni a felbocsátásról. Ez az álláspontunk, amelyet ismertettünk Észak-Koreával és többi partnerünkkel - mondta Alekszej Borodavkin külügyminiszter-helyettes újságíróknak. A műholdfelbocsátással kapcsolatos minden kérdést párbeszéd útján kell megoldani - tette hozzá.

Moszkva mindeddig arra szorítkozott a rakétaindítás ügyében, hogy felszólított minden érintett felet "az agresszív retorikáról" való tartózkodásra. Néhány órával Borodavkin nyilatkozata előtt a japán kormány utasította a hadvezetését, hogy semmisítsen meg minden olyan rakétát, vagy törmeléket, amely veszélyes lehet a szigetország területére. Hírszerzési források szerint a rakéta már az indítóállásban vár, és ha elindítják, röppályája a szigetország fölött ívelhet át. A tokiói kormány döntése nyomán riadókészültsége helyezték a hadsereg egységeit, és kivezényeltek rakétaelhárító rendszerekkel felszerelt két torpedórombolót a Japán-tengerre.

Az amerikai hadiflotta is kivezényelt a Japán körüli vizekre két hasonló felszereltségű torpedórombolót, és továbbiakat készültségbe helyezett japán kikötőkben. Észak-Korea háborúval fenyegetőzött arra az esetre, ha lelőnék rakétáját

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.