2009. február. 15. 13:40 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 15. 12:46 Világ

Népszavazás a Cháveznek kedvező alkotmánymódosításról

Venezuelában helyi idő szerint vasárnap reggel 6 órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, s közel 17 millióan járulhatnak az urnákhoz, hogy döntsenek egy alkotmánymódosításról, amely lehetővé tenné, hogy az immár tíz éve hatalmon lévő Hugo Chávez szocialista elnök 2012-ben is indulhasson az államfői posztért.

A voksolásra bocsátott szöveg az alkotmány öt cikkét módosítaná, s annak alapján az államfő, a polgármesterek, a képviselők és a kormányzók annyiszor indulhatnának újra mandátumukért, ahányszor csak akarnának. Az eddigi szabályok csak két egymás utáni megbízatást engedélyeznek.

A szavazóhelyiségek este hat órakor (közép-európai idő szerint éjjel fél 12-kor) zárnak be, pontosabban akkor, ha a záráskor még sorban állók mind leadták szavazatukat.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.