2009. január. 25. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 25. 14:55 Világ

Lemondott az izlandi kereskedelmi miniszter

Lemondott tisztségéről vasárnap Björgvin Sigurdsson izlandi kereskedelmi miniszter.

A 38 éves politikus két nap múltán követi a kormányfő példáját, aki az ország gazdasági összeomlása miatt kialakult körülmények hatására távozik a hatalomból. Sigurdsson, a miniszterelnök vezette konzervatív Függetlenségi Párt koalíciós partnerének, a szociáldemokrata pártnak a tagja. Távozásakor közölte: "azért határoztam így, hogy vállaljam a felelősséget". Arra a kérdésre, hogy miért várt két napot, azt válaszolta: azt hitte, meggyőzheti a lakosságot arról, hogy a kormány az elmúlt hónapokban helyes döntéseket hozott.
   
A múlt héten kedden a pénzügyi válság miatt a fővárosban, Reykjavíkban heves tiltakozás robbant ki a törvényhozás épülete előtt. A rendőrségnek csak könnygáz bevetésével sikerült visszaszorítani a mintegy ezerfős tömeget. Geir Haarde miniszterelnök rendőri őrizet alatt hagyta el a parlament épületét; a tiltakozók tojás- és hógolyózáport zúdítottak rá. 
   
A kormányfő ezt követően jelentette be, hogy május 9-ére előre hozott választásokat hirdetett és azon nem kíván indulni. Izland, amely 2007-ben még a világ egyik leggazdagabb országa volt, tavaly ősszel, a világméretű hitelválság következményeként súlyos helyzetbe jutott. Nemzeti valutája, a korona zuhanórepülésbe kezdett, a pénzügyi rendszer összeomlott. A teljes csőd elkerülése végett a kormány 2 milliárd dolláros segélycsomagról kötött megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), és gyakorlatilag befagyasztotta a koronával történő kereskedést.

 

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.