Lemondott a Real Madrid elnöke
A Marca című spanyol sportnapilap információ szerint lemondott posztjáról Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke.
A klub egyelőre nem kommentálta a hírt, az újság viszont úgy tudja, hogy az 57 éves sportvezető pénteken, sajtótájékoztató keretén belül bejelenti távozását.
Calderón lemondását egyébként maga a Marca idézte elő, hiszen egy, a hét elején megjelent írásában leleplezte, hogy a "presidente" csalt a december eleji közgyűlésen, ahol tíz olyan személy is szavazott a végül elfogadott pénzügyi-gazdasági beszámolókra, akinek erre nem volt jogosultsága.
Calderón ezt tagadta, ám a Marca később képekkel igazolta állítását.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.