A szerb elnök tiltakozik a koszovói hadsereg ellen
Boris Tadics szerb államfő az ENSZ és a NATO főtitkárának írt levélben tiltakozott csütörtökön az ellen, hogy megalakult az önálló koszovói hadsereg magjának tartott Koszovói Biztonsági Erő.
A Ban Ki Munnak és Jaap de Hoop Scheffernek küldött üzenetek az első lépései annak a diplomáciai offenzívának, amelyet a szerb elnök és Vuk Jeremics külügyminiszter kezd azért, hogy felhívja rá a figyelmet: a függetlenségét kikiáltott volt szerb tartomány új fegyveres testületének megalakulása ellentétes az ENSZ BT 1244-es határozatával, amely az utolsó nemzetközi érvényű döntés Koszovóról.
"Minden nemzetközi fórumon és a NATO-nál is szüntelenül követelni fogjuk, hogy oszlassák fel ezt az erőt, mert nem járul hozzá Koszovó biztonságának erősítéséhez" - mondta pár nappal ezelőtt Boris Tadics, s emlékeztetett rá, hogy a Koszovó státusáról folytatott tárgyalásokon Belgrád a volt szerb tartomány demilitarizálását javasolta, mint a legjobb választ a térség biztonsági kihívásaira.
A 2500 fősre tervezett, s 800 tartalékossal rendelkező alakulat hivatalosan szerdán jött létre azzal, hogy (pontosan körül nem írt) vészhelyzetekben, (szintén meg nem határozott) incidensek esetén, illetve természeti katasztrófák megtörténtekor cselekedjen. Létrehozását a Koszovó jövőjéről szóló Ahtisaari-terv irányozta elő, de semmilyen érvényes nemzetközi jogi döntés sem rendelkezik róla.
Szervezői azt mondják, hogy személyi állományának tíz százalékát a szerbeknek tartják fenn, s egy tábornoki helyet is - a 2500 fős alakulatnak tábornokai és ezredesei is lesznek -, de szerb részről egyelőre merev elutasításra találnak. A koszovói szerb helyhatóságokat tömörítő szervezet képviselői bejelentették: kérni fogják Boris Tadicstól, hogy sürgősen követelje az ENSZ BT összehívását.
A NATO hivatalos álláspontja szerint a Koszovói Biztonsági Erő egyik legfőbb jelentősége az, hogy az albánok mellett szerbek is szolgálnak benne.
James Appathurai NATO-szóvivő több nyilatkozatban azt mondta, hogy ez az erő nem rendelkezik majd nehézfegyverekkel, és szerepköre inkább polgári védelmi, katasztrófa-elhárítási feladatokra fog kiterjedni - vagyis belátható ideig nem rendelkezik egy teljes értékű hadsereg ismérveivel.
Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár a minap újságírókkal beszélgetve türelemre intett, és elismerte, hogy a Koszovói Biztonsági Erő létrehozása egyelőre csak kis lépésekben képzelhető el, mert nagy a szerb ellenállás és a bizalmatlanság. Hangsúlyozta, hogy Koszovó biztonságának alapvető garantálója továbbra is a 16 ezer fős, NATO-irányítású nemzetközi erő.