Hamász: nem az ENSZ-határozatra
A Hamász elutasította az ENSZ Biztonsági Tanácsának az azonnali tűzszünetre vonatkozó határozatát, mert az iszlamista szervezet úgy véli, hogy az nem szolgálja a palesztin nép érdekeit.
Raafat Morra, a szervezet bejrúti szóvivője szerint a határozat nem vesz tudomást a palesztin nép törekvéseiről, legfőbb célkitűzéseiről, ezért a Hamász érdekeit sem szolgálja.
Hasonlóan nyilatkozott a szervezet egyik gázai vezetője, aki bár nem beszélt kimondottan a határozatot elutasításáról, úgy nyilatkozott, hogy az "nem érinti a szervezetet". "Annak ellenére, hogy mi vagyunk a főszereplők a Gázai övezetben, nem konzultáltak velünk a határozattal kapcsolatban, nem vették figyelembe nézőpontunkat, sem pedig népünk érdekeit. Éppen ezért nem érezzük magunkat érintettnek általa, s ha a különböző felek érvényesíteni akarják, azokkal kell tárgyalniuk, akik helyben vannak" - mondta Ajman Taha.
A BT határozata, amelyet a testület 15 tagjából 14 megszavazott, csupán az Egyesült Államok tartózkodott, "azonnali, tartós és teljes körűen betartott tűzszünetre" szólít fel, amely elvezet az izraeli csapatok teljes kivonásához a Gázai övezetből. A testület elítéli a "polgári személyek elleni mindennemű erőszakot és ellenséges tevékenységet, valamint minden terrorista cselekedetet".
Ugyanakkor egyetlen szóval sem említi a Hamász palesztin iszlamista mozgalom izraeli területeket célzó rakétatámadásait, mi több, a Gázai övezetet ellenőrzése alatt tartó radikális szervezet neve egyáltalán nem szerepel a határozat szövegében. A BT egyben szorgalmazza, hogy akadálytalanul juthassanak el minden nélkülözőhöz a segélyszállítmányok a Gázai övezet egész területén, és üdvözli a humanitárius folyosók nyitását célzó kezdeményezéseket.