2008. december. 23. 17:52 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 23. 17:53 Világ

Rálőttek egy rendőrségi autóbuszra Athénban

Több száz tüntető vonult ismét az utcákra kedden Athén belvárosában, néhány órával azután, hogy egy ismeretlen fegyveres rálőtt a rohamrendőrség egyik autóbuszára.

Tizenkilenc rendőrt szállított a busz délután, amikor egy piros lámpánál tüzet nyitottak rá egy egyetemi városrész közelében a főváros keleti részében. Két golyó eltalálta a járművet, személyi sérülés nem történt, csak a busz egyik kereke durrant ki. Egy neve elhallgatását kérő rendőrségi illetékes azt mondta, hogy a lövedékek egy katonai fegyverből származnak, és a lövéseket feltehetően az egyetemi épületből adták le. 

Röviddel az eset után közel ezer tüntető fiatal vonult végig a belvárosban, többen közülük vörös-fekete zászlókat lengettek, és azt skandálták: "Rendőrök, disznók, gyilkosok". A demonstrálók elégettek egy rendőrsapkát viselő disznót ábrázoló képet a parlament előtt.  

A tüntetések jórészt békésen zajlottak, mindössze egyetlen incidens történt, amikor fiatalok egy kis csoportja felborított egy üres rendőrautót Athén belvárosában. Görögországban már harmadik hete tartanak a megmozdulások Athénban és más görög városokban, amióta december 6-án egy rendőr lelőtt egy 15 éves fiút, aki előzőleg megdobált egy rendőrautót.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.