2008. december. 10. 08:54 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 10. 08:57 Világ

Nincs nyugalom Görögországban

Kisebb összecsapások voltak szerdára virradóra is tüntető fiatalok és rendőrök között a görögországi Athénban és Szalonikiben a szakszervezetek általános sztrájkja előtt.

A munkabeszüntetést azzal a céllal hirdették meg, hogy nyomást gyakoroljanak a Kosztasz Karamanlisz vezette konzervatív kormányra. A kormány hatalma veszélyben van a zavargások miatt, amelyeket az váltott ki, hogy a hét végén rendőrök lelőttek egy 15 éves tüntetőt.

Athén egyik külvárosában a rendőrök csaknem száz fiatallal csaptak össze szerdára virradó éjjel. A fiatalok anyagi kárt okoztak egy postahivatalban, egy bankfiókban és egy idegenforgalmi irodában. A rendőrség közölte, hogy kedden 55 embert állítottak elő és hallgattak ki. Négy személyt garázdaság gyanújával vettek őrizetbe, másik tizenkettőt pedig lopásért. Most jelentették be azt is, hogy keddre virradóra őrizetbe vettek 25 külföldit, mert üzleteket fosztogattak Athén központjában.

Nikitasz Kaklamanisz, Athén polgármestere elmondta, hogy szombat este óta mintegy 360 üzletet részlegesen vagy teljesen kifosztottak.

Zavargások voltak az ország északi részén található Szalonikiben is az éjszaka. Ott a rendőrök mintegy ötven fiatallal csaptak össze, akik az egyetem  bölcsésztanszékén sáncolták el magukat.

Az ország középső részén fekvő Vóloszban a zavargásokban megrongálták a helyi igazságügyi palotát. A fővárostól 285 kilométerre délnyugatra fekvő, tengerparti Kalamatában pedig egy iskolát gyújtottak fel a tiltakozók.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.