2008. november. 09. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 09. 12:04 Világ

Szabadlábon védekezhet a Nemzeti Őrsereg 28 előállított tagja

Vasárnapra virradóra elengedte a szlovák rendőrség a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg 28 tagját, akiket tiltott önkényuralmi jelképek viselése és az emberi szabadságjogok elleni propaganda gyanújával szombaton állítottak elő Királyhelmecen.

Szerencsés János kassai magyar főkonzul elmondta, hogy a kassai megyei rendőrfőkapitánytól vasárnap délelőtt kapott hivatalos tájékoztatást, miszerint mind a 28 előállított magyar állampolgárt kihallgatták és bűnvádi eljárást indítottak ellenük.

A gyanúsítottak nem tanúsítottak ellenállást, együttműködőek voltak, ezért kényszerítő eszközöket sem alkalmaztak ellenük, s úgy tudni, hogy vasárnapra virradóan mindnyájan visszatértek Magyarországra. A szlovák bíróság hat hónaptól négy évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti őket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.