2008. október. 23. 14:31 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 23. 14:38 Világ

Az angol királynő Szlovákiában

Kétnapos szlovákiai látogatásra Pozsonyba érkezett csütörtökön délelőtt a brit királyi pár.

II. Erzsébet és férje, Fülöp herceg Szlovéniából érkező gépe röviddel dél előtt szállt le pozsonyi repülőtéren. A brit uralkodót Ivan Gasparovic államfő még 2005-ben hívta meg. A királyi párt ünnepi pompával fogadták az államfő irodájának helyt adó Grassalkovich-palota előtt. II. Erzsébet és férje délután Szlovákia közjogi méltóságaival folytat hivatalos megbeszélést, majd rövid sétát tesz Pozsony történelmi belvárosába. Esti programja előtt II. Erzsébet megtekinti a dévényi várromot, és részt vesz az azok emlékének szentelt emlékmű avatásán, akiket a rendszerváltás előtti évtizedekben tiltott határátlépési kísérlet során lőttek le.

A királynő tiszteletére este Gasparovic ad ünnepi vacsorát. Csütörtökön megjelent pozsonyi lapértesülés szerint a vacsora 140 vendége között nem lesz jelen a parlament három ellenzéki pártjának elnöke, Mikulás Dzurinda (SDKÚ), Csáky Pál (MKP) és Pavol Hrusovsky (KDH), akik ugyanúgy nem kaptak meghívást, mint Ján Slota, a kormánykoalícióhoz tartozó magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke sem.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.