„Kislány, kislány, maga rajta van a fekete listámon”
A lengyel államfő egy közismert televíziós újságírót nyilvánosan karrierjének derékbetörésével fenyegetett meg az Európai Unió e heti brüsszeli csúcsértekezletén.
Lech Kaczynski több újságíró füle hallatára förmedt rá a neki kérdéseket föltevő Monika Olejnikre, a lengyel TVN kereskedelmi televízió tudósítójára, azzal fenyegetve, hogy kikészíti, és még a titkos ügynökök sem fogják tudni megvédelmezni.
"Kislány, kislány, maga rajta van a fekete listámon. Ezt még meg fogja bánni. Ki fogom készíteni" - idézte az államfő szavait a Gazeta Wyborcza szombati számában a sértett. A jelenetnek tucatnyi belga és lengyel újságíró volt szem- és fültanúja szerda este.
A makacsul kérdező 0lejnik a legismertebb újságírók közé tartozik Lengyelországban. Az EU-csúcson azzal bőszítette fel a köztársasági elnököt, hogy Lech Walesára vonatkozó kérdést szegezett a mellének. A Szolidaritás szakszervezet alapítója és első elnöke évtizedek óta rossz viszonyban van a Kaczynski-ikrekkel. Utóbbiak beálltak azoknak a sorába, akik azzal vádolják Walesát, hogy egykor ügynöke volt a kommunista titkosszolgálatnak. Erre hivatkozva Kaczynski megpróbálta megakadályozni Walesa beválasztását az Európai Unió által kinevezett "bölcsek tanácsába", akciója azonban kudarcot vallott.
A Gazeta Wyborcza beszámolója szerint az elnök pénteken telefonon bocsánatot kért Olejniktől. Azzal indokolta brüsszeli "bosszús idegállapotát", hogy előzőleg a miniszterelnök megpróbálta megfúrni az ő részvételét az EU-csúcson. A megbékélés jeleként egy csokor rózsát küldött Olejniknek, aki elfogadta a politikus bocsánatkérését. Ennek nyomán a TVN adó visszavonta az országos médiatanácshoz benyújtott panaszát.