2008. október. 10. 08:16 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 10. 08:19 Világ

Putyin tigriskölyköt kapott

Tigriskölyköt kapott ajándékba Vlagyimir Putyin a héten ünnepelt születésnapjára, s az alig két hónapos kis vadállatot péntekre virradó éjszaka mutatta be az újságíróknak Novo Ogarjovó-i rezidenciáján.

A töretlenül népszerű miniszterelnök élete legeredetibb ajándékának nevezte a ritka állatot – bár azt nem mondta el, kitől kapta –, és sietett hangsúlyozni, hogy hamarosan egy állatkertnek adja át, hogy megfelelő körülmények között élhessen, továbbá hogy az anyaállat egészséges.

Nem titkolta azonban, hogy nehezére esik megválni az ajándéktól, és a jelentések szerint ez látszott is rajta.

Putyin elmondása szerint a kis tigris máris elfogyaszt két-két kiló húst reggel és este, és kifejlett állapotban 200-250 kilogrammot nyom majd.

Neve még nincs: a Milaska és a Másenyka nevet fontolgatják, bár a tigriseknek általában különleges neveket szoktak adni. Az állatorvos megállapította, hogy a kölyök, amely eddig minden látogatót megmorgott, az újságírók előtt szokatlanul békés, láthatóan „a közönségnek játszik”. Az egyik újságíró javasolta, hogy talán filmekben kellene szerepeltetni, mire Putyin a sok kamerára mutatva jelezte, hogy már szerepel is.

Becslések szerint ma már csak mintegy 500 usszuri tigris él szabadon az Amur és az Usszuri folyó menti tajgában, és évente 10 százalékkal csökken a számuk. Kínában pedig, ahol a hagyományos orvoslás használja a tigrisből készült termékeket, már csak alig néhány él szabadon. Oroszországban éppen most indult egy nagyarányú és költséges program a faj megmentése érdekében, s Putyin is részt vett ebben: ő adta rá a műszerekkel felszerelt nyakörvet az egyik első, e célra befogott tigrisre.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.