2008. május. 07. 10:34 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 07. 10:37 Világ

Obama–Clintonné: megint 1–1

Barack Obama amerikai elnökjelölt-aspiráns nagyarányú győzelmet aratott Észak-Carolinában pártbeli riválisa, Hillary Clinton felett a keddi demokrata párti előválasztáson. Indiana államban pedig Clinton győzött, de nagyon szűk többséggel.

© AP
A szavazókörzetekben leadott voksok 99 százalékának feldolgozása alapján Obama Észak-Carolinában a voksok 56 százalékát szerezte meg, míg Clinton 42 százaléknyit. Az eredmény felidézi Obama előválasztási diadalmenetét a déli, nagy arányban feketék lakta államokban.

Indianában 99 százalékos feldolgozottság után két százalékpontos a fekete politikus hátránya: Clinton 51, Obama 49 százalékot szerzett, ami alig több mint 22 ezer szavazatos többséget jelent a több mint 1,2 millió leadott szavazatból.

A két állam összesített eredménye szerint Obama legkevesebb 94, Clinton pedig legalább 75 delegátus szavazatát szerezte meg. Tizennyolc küldött szavazatának sorsa még nem dőlt el, mindenesetre a fekete politikus bizonyosan tovább növelte előnyét az egykori first ladyvel szemben, és közelebb került ahhoz, hogy a Demokrata Párt első fekete elnökjelöltjévé válasszák az augusztusi elnökjelölt-állító pártkongresszuson.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?