2008. április. 30. 11:59 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 30. 12:12 Világ

Tálib fegyvereseket és állami ügynököket öltek meg

Az afgán belső elhárítás és a rendőrség vegyes osztaga rajtaütött a kormányellenes fegyveresek kabuli rejtekhelyén. Feltételezik, hogy a szóban forgó fegyvereseknek közük volt a Hamid Karzai elnököt célba vevő hét végi merényletkísérlethez.

Karzai. Acélos védelem
© MTI/EPA
Hét ember halt meg a kialakult tűzharcban, köztük öt terrorista és az afgán belső elhárítás két ügynöke – mondta a belügyminisztérium szóvivője, de ő nem hozta kapcsolatba az általa említett „terroristákat” a hét végi merényletkísérlettel. További négy személyt őrizetbe vettek a rejtekhelyen találtak közül.

A több mint hét órán át elhúzódó küzdelemben automata kézifegyvereket és rakétagránátokat is bevetettek mindkét részről Kabul nyugati részének egyik sűrűn lakott részén.

A tálibok – Afganisztán korábbi urai – bejelentették, hogy a szervezet két tagját megölték egy szerdai rajtaütésben a biztonsági erők. Meghalt a rajtaütés során az egyik lelőtt tálib felesége és kisgyermeke is – mondta ismeretlen helyről mobiltelefonon Zabihullah Mudzsahid tálib szóvivő egy francia tudósítónak.

Vasárnap egy katonai parádén próbáltak végezni az államfővel. Karzai sértetlenül megúszta, három ember – köztük egy törvényhozó – azonban meghalt a támadás következtében. A támadás elkövetőjeként a tálib milícia jelentkezett, amelyet a szövetségesek inváziója űzött el a hatalomból 2001-ben.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.