2008. április. 20. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 20. 15:03 Világ

A tálibok az ENSZ-től várnak segítséget

Az afganisztáni tálib felkelők a hét végén felszólították a nemzetközi közösséget és a jogvédő szervezeteket: akadályozzák meg, hogy Hamid Karzai elnök megerősítse mintegy száz elítélt kivégzését, akiknek a halálos ítéletét már jóváhagyta a legfelsőbb bíróság.

A Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet is azt hangoztatta csütörtökön, hogy Karzainak nem lenne szabad megerősítenie a szóban forgó halálos ítéleteket, mert vannak olyan aggodalmak, hogy a vádlottak nem részesültek tisztességes bírósági eljárásban. A HRW szerint a legfelsőbb bíróság által jóváhagyott száz halálos ítélet "az élethez való jog nyugtalanító semmibevételét" jelenti.

A Nyugat-barát afgán kormányzat megdöntéséért küzdő tálibok elfogott katonák és civilek tucatjaival végeztek, amióta az amerikaiak vezette nemzetközi és afgán erők 2001-ben megdöntötték uralmukat. Amikor pedig 1996 és 2001 között hatalmon voltak, bűnözők tucatjait végezték ki, sok esetben nyilvánosan.

A tálib vezetés szerint a halálra ítéltek 80 százaléka a kormány által bebörtönzött tálib, és azért nem szabad kivégezni őket, mert "a szabadságért vívott harcuk miatt kerültek börtönbe". "Kérjük az ENSZ-t, az Európai Uniót, a vöröskeresztet és az emberjogi szervezeteket, hogy tegyenek gyors lépéseket e barbár cselekedet megállításáért, ártatlan foglyok megölése ellen" - olvasható az internetre feltett hét végi nyilatkozatban, amely szerint a tavaly kivégzett 14 elítélt között is voltak tálib foglyok.

A legfelsőbb bíróság tisztviselői azt hangoztatták, hogy a halálra ítéltek számláján súlyos bűntetteket voltak: gyilkosság és nemi erőszak, emberrablás, túszejtés és fegyveres rablás. A tálibok elűzése után létrejött kormány fenntartotta a halálbüntetést, de csak 15 embert végeztek ki 2001 óta Afganisztánban.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.