2008. április. 16. 13:18 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 16. 13:19 Világ

Markó: „szörnyszövetségek” az RMDSZ ellen

Erdély egyes megyéiben „szörnyszövetségek” jöttek létre a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Demokrata-Liberális Párt (PD-L), illetve a Nagy-Románia Párt (PRM) között, hogy megakadályozzák a RMDSZ helyhatósági tisztségekhez jutását – hívta fel a figyelmet a jelenségre Markó Béla, a szövetség elnöke.

A szerdai romániai sajtó által idézett politikus bizarrnak és veszélyesnek nevezte a jelenséget. Emlékeztetett, hogy Maros megyében már létrejött ez a szövetség, de Szatmárban is körvonalazódik hasonló összefogás.

A szerdai lapok hírül adták: közös jelöltet állít Szatmárban négy román alakulat a megyei önkormányzati elnöki tisztségért zajló versenyben. A PSD és a PD-L két erőteljesen nacionalista erővel, az Új Generáció Pártjával (PNG) és a Konzervatív Párttal (PC) megállapodott, hogy „keresztény összefogással” független jelöltet indítanak az RMDSZ ellen.

Markó szerint ezek a pártok a múltba tértek vissza, az etnikai szavazás ugyanis már eltűnőben van. Márpedig ezek a pártok etnikai szavazásra kényszerítik a szavazókat – hangoztatta az elnök. Pozitív ellenpéldaként hozta fel a Temes megyei RMDSZ által kezdeményezett szövetséget a megyében élő kisebbségek képviselőivel (szerbekkel, bolgárokkal, ukránokkal és olaszokkal) a megyei és helyi tanácsosi tisztségek megszerzése érdekében.

A kormányzati tisztségviselőknek a helyhatósági választások iránti fokozott érdeklődése a szövetségi elnök szerint azt bizonyítja, hogy egyre növekszik a helyi és a megyei szintű intézmények fontossága, ezek ugyanis tényleges hatásköröket kapnak, és befolyásolni tudják a helyi közösségek helyzetét.

A bukaresti Új Magyar Szó emlékeztetett: a helyhatósági választások a pártok számára a főpróbát jelentik az őszi parlamenti választásokra. Az RMDSZ több mint hétezer jelöltet indít a helyhatósági választásokon.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.