2008. április. 02. 18:44 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 02. 18:51 Világ

Mugabe hatodjára elveszthette többségét

Elvesztette parlamenti többségét az eddigi zimbabwei kormánypárt a múlt hét végi általános választásokon - jelentette be szerdán a központi választási bizottság.

A dél-afrikai országban múlt szombaton tartottak törvényhozási választásokat, a szavazatszámlálás azóta nehézkesen haladt, s felmerült a gyanú, hogy előre kitervelt, tömeges választási csalás lehet a háttérben. A választási bizottság által szerdán közzétett, a 210-ből 199 parlamenti helyre vonatkozó részeredményekből mindazonáltal kitűnik: a Robert Mugabe államfő vezette Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió - Hazafias Front (ZANU-PF) ezúttal nem szerzett abszolút többséget a törvényhozásban. Az ellenzéki Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) párt ugyanis 96 képviselői helyhez jutott, a párt egyik szakadár frakciója pedig 9 mandátumhoz, s egy független jelöltet szintén képviselővé választottak.

Ily módon az MDC és szakadár frakciója a képviselői helyek felét szerezte meg, a független honatyával együtt pedig már birtokolja a kormányalakításhoz minimálisan szükséges 106 mandátumot a 210 fős törvényhozásban. A ZANU-PF 93 - más jelentés szerint 94 - képviselői helyet nyert el a zimbabwei parlamentben. A választási bizottság továbbra sem közölt viszont adatokat a parlamenti választásokkal egy időben tartott elnökválasztásról, amelyen az országot 1980 óta irányító 84 éves Mugabe immár hatodik elnöki megbízatásáért szállt harcba.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.