2008. március. 27. 08:50 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 27. 08:43 Világ

Nyolc teherautónyi petárda robbant be Kínában - 25 halott

Nyolc teherautónyi leselejtezett petárda robbant be Kínában, a balesetben legalább 25 ember halt meg, kilencen megsebesültek.

A helyi hatóságok elrendelték, hogy Turpán (Turfan) város mellett, a Góbi sivatagban meg kell semmisíteni 904 láda petárdát. Az eseményre meghívtak újságírókat és helyi hatósági vezetőket. A robbanóanyagot felpakolták nyolc teherautóra, kivitték a sivatagba, ahol egy gödörben robbantották volna fel a leselejtezett árut.

Rakodás közben azonban - egyelőre ismeretlen okokból - hatalmas robbanás történt, amelyben hét szállítójármű megsemmisült.  A balesetben 25 ember vesztette életét, öt ember sorsa egyelőre ismeretlen. Az áldozatok között voltak rendőrök, az eseményről tudósító újságírók, illetve pirotechnikusok is. A tűzoltók, akik közel egy órán át küzdöttek a lángokkal, csak messziről olthatták a tüzet, mert a petárdák jó részéről nem lehetett tudni, hogy mikor robban be a keletkezett hő következtében.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.