2008. március. 02. 13:37 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 02. 13:39 Világ

Az Abbász felfüggesztette izraeli kapcsolatait

Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap felfüggesztett minden kapcsolatot Izraellel tiltakozásul amiatt, hogy a zsidó állam hadserege halálos áldozatokat követelő offenzívát indított a Gázai övezetben. A műveletet az Európai Unió is elítélte.

A műveletben szombaton hatvannyolcan haltak meg. A kapcsolatokat a palesztin fél minden szinten szünetelteti – jelentette Abu Nabil Rudeina palesztin szóvivő, aki szerint semmi értelme nem volt az izraeli támadásnak.

A palesztin elnök közlése előtt nem sokkal Ehud Olmert izraeli kormányfő is bejelentést tett, mégpedig arról, hogy Izrael folytatja katonai akcióit a Gázai övezetben a „terrorista-ellenes csoportok” ellen és ezt nem szándékozik egyetlen pillanatra sem abbahagyni – jelentette ki vasárnap a heti kormányülés elején. A miniszterelnök, elutasítva az Izrael túlzott erőalkalmazására vonatkozó nemzetközi kritikákat, leszögezte: „Senkinek sincsen erkölcsi joga Izraelt az önvédelemhez való jogának gyakorlásért bírálni.”

A fejlemények kapcsán az Európai Unió soros szlovén elnöksége vasárnap elítélte az izraeli hadsereg által „túlzott mértékben” alkalmazott erőt a Gázai övezet civil lakossága ellen, hangsúlyozva, hogy az ilyen cselekmények ellentétesek a nemzetközi joggal. Ugyanakkor az EU közleményében ismét elítélte az izraeli terület elleni palesztin rakétatámadásokat, és mindkét felet az ellenségeskedések beszüntetésére szólította fel.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.