2007. november. 09. 14:16 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 09. 13:54 Világ

Merénylet a pakisztáni politikai ügyek miniszterének házánál

Robbanásos merényletet követtek el egy miniszter házánál az északnyugat-pakisztáni Pesavarban, ketten meghaltak - közölte a rendőrség.

A támadás célpontja Amir Mukamnak, a politikai ügyek miniszterének háza volt - közölte egy helyi rendőri vezető. A merényletben ketten meghaltak, négyen megsebesültek. A miniszter, aki egyben a kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga tartományi vezetője is, előzőleg az állami televíziónak elmondta, hogy látta két testőre holttestét, és a fivére is megsebesült.

Abdul-Madzsid Marvat pesavari rendőrfőnök elmondta: a merénylő azután hozta működésbe a testére erősített pokolgépet, hogy behatolt a házba. Mukam, aki ellen az ország délnyugati részében tevékenykedő iszlamista gerillák és maga Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője is "szent háborút" hirdetett, nem sebesült meg.

A szükségállapot egy héttel korábbi bevezetése óta ez az első merénylet Pakisztánban, amelynek polgári személy volt a célpontja.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.