2007. november. 03. 13:08 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 03. 13:11 Világ

Tömeges vízbefúlás Jemennél

Mintegy negyven ember - túlnyomórészt szomáliai - vesztette életét a héten az Ádeni-öbölben egy sikertelen átkelési kísérletben.

A szerencsétlenül járt emberek a jemeni partok felé tartottak, de felborult az őket szállító rozoga lélekvesztő, és vízbe fulladtak. Kilencven társuk szerencsésen elérte ugyanakkor Jemen déli partjait - feltehetőleg egy másik vízi jármű fedélzetén, de pontosan nem lehet tudni.

Szomáliaiak tömegei kísérlik meg a kockázatos átkelést az utóbbi időkben, hogy elmeneküljenek a hazájukban dúló véres harcok elől. (Az ENSZ által is támogatott ideiglenes kormány vív élethalálharcot az afrikai országban iszlamista fegyveresekkel.) Az átkelést szervező embercsempészek gyakran cserben hagyják a menekülőket, sőt az is előfordul, hogy megtámadják, kifosztják, majd az öböl cápaveszélyes vízébe hajítják őket. A csempészek által használt silány vízi alkalmatosságokat gyakran éri baleset az öböl vizein.

Az ENSZ menekültügyi főbiztosának hivatala szerint az idén már több mint tízezer menekült érkezett Jemenbe az Ádeni-öblön át. 439 bevándorolni szándékozó vesztette életét, 489 pedig eltűnt az átkelés közben.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.