A hónapok óta húzódó koalíciós válság augusztus 11-én érkezett a végkifejlethez, amikor a kormányfő bejelentette az előrehozott választásokat. Az odáig vezető út is "rögös" volt: a hárompárti koalíció - 2006. elején történt létrejötte óta - egyik válságból a másikba sodródott, egy éve egyszer már fel is bomlott. Végleges megszűnését Andrzej Leppernek, a baloldali retorikájú, populista Önvédelem (Samoobrona) elnökének, miniszterelnök-helyettesnek és mezőgazdasági miniszternek július eleji, korrupciós vádak miatt történt menesztése (és szexbotránya) idézte elő. Egy hónappal később, augusztus 8-án Kaczynski váratlanul a bizalmasának tartott belügyminisztert, Janusz Kaczmareket mentette fel arra hivatkozva, hogy információkat szivárogtatott ki a korrupcióellenes hivatal (CBA) által a mezőgazdasági tárcánál végzett nyomozásról, akadályozva a vizsgálat eredményes lefolytatását.

Jaroslaw Kaczynski

A másik koalíciós társsal, a jobboldali populista, nemzeti katolikus Lengyel Családok Ligájával (LPR) Kaczynski az előre hozott választások bejelentésének napján vitte szakításra a dolgot. Augusztus 13-án Kaczynski fölmentette a két koalíciós párt négy miniszterét, és helyükbe párton kívüli szakembereket ültetett. Ezzel ismét - az elmúlt két ciklusban sokadszor - kisebbségi kormánya lett Lengyelországnak.

"Ez a koalíció sok problémát okozott nekünk, de Lengyelország számára kifizetődő volt" - érvelt Kaczynski nemrég egy rádióinterjúban. A kormány szerinte sok mindent megváltoztatott az országban. A belpolitikában a PiS elsősorban a korrupció elleni harc sikereire, a korrupcióellenes hivatal létrehozására büszke, amely szinte titkosszolgálati jogosítványokkal rendelkezik, és közvetlenül a miniszterelnöknek van alárendelve, a külpolitikában pedig Lengyelország kemény álláspontjára az EU reformszerződése körüli tárgyalásokon.

A 2005. szeptemberi választások után a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) pártnak nemigen volt más választása, mint a bizarr "kényszerházasság" a két populista formációval, miután csekély mértékű választási győzelme után képtelen volt megegyezni a vele az ellenzékben még szövetséges és közös kormányzásra készülő, szintén Szolidaritás-gyökerű, jobboldali liberális, piacbarát Polgári Platformmal (PO) a közös kormányprogramban és a tárcák elosztásában (a PO akkor az új választásokat még elutasította). A PiS ugyanis nemcsak a parlamenti választásokon aratott diadalt, hanem jelöltje, Lech Kaczynski, a kormányfő ikertestvére nem sokkal később az elnökválasztáson is győzedelmeskedett. A PO szinte "sokkos" állapotba került, a PiS pedig "megittasult" a győzelemtől, és magának követelte az összes biztonságpolitikai kulcstárcát.

Az elmúlt két év bebizonyította, hogy a jelenlegi parlamenti felállásban sem a kisebbségi kormányzás, sem a "bizarr" koalíció nem működik Lengyelországban. Az új választások kimenetele azonban teljesen bizonytalan. A PiS és a PO a közvélemény-kutatások szerint 30-40 százalék közötti támogatottsággal fej fej mellett áll az élen, emellett a PiS-t gyakrabban hozzák ki győztesnek (de ne feledjük, hogy a 2005-ös választások előtt a felmérések többsége a PO győzelmét valószínűsítette). Rajtuk kívül a Baloldal és Demokraták (LiD) , mely az előző ciklusban kormányzó (posztkommunista) baloldalt és a parlamentből kiszorult liberálisokat tömöríti, számíthat biztosan a parlamentbe jutásra 15 százalék körüli eredménnyel. Három jelenlegi parlamenti párt, a Lengyel Parasztpárt (PSL), az Önvédelem és a Lengyel Családok Ligája (LPR) - amely kisebb pártok koalícióját vezeti - nem lehet biztos abban, hogy átugorja az 5 százalékos választási küszöböt.

Donald Tusk

Ha hárompárti lesz a lengyel parlament, elképzelhető, hogy a PiS egyedül is képes lesz kormányozni: erre abban az esetben nyílna lehetősége, ha 40 százalék körüli eredményt érne el. Ennél nagyobb a valószínűsége annak, hogy a PiS győz ugyan, de koalíciós társakra lesz szüksége a kormányzáshoz. A PiS és a PO koalíciója megfigyelők szerint kevéssé valószínű, de nem elképzelhetetlen: ennek fő feltétele, hogy a két pártvezető, Kaczynski és Donald Tusk visszalépjen az első vonalból, ne legyen kormánytényező. Elképzelhető, hogy a PiS megkísérli a PO megosztását, és megpróbálja rábírni néhány konzervatív képviselőjét az együttműködésre. A PO Tusk vezette liberális és Jan Maria Rokita vezette konzervatív szárnya között ugyanis alig leplezett konfliktusok vannak.

A PiS számára, ha nem éri el az abszolút többséget, valójában kedvezőbb lenne egy PO-LiD-koalíció (ez utóbbi lehetőségét mindkét érintett tagadja). Erős ellenzéki parlamenti frakcióval és a korábban a párthoz tartozó államfő, Lech Kaczynski háttértámogatásával könnyen zátonyra futtathatná a kormánykoalíció törvényjavaslatait, emellett bírálhatná a "liberálisok flörtjét a posztkommunistákkal", elhódítva tőlük szavazóik egy részét. A PiS minimális célkitűzése ezért 185 fős frakció létrehozása a 460 tagú szejmben: ezzel ugyanis már meg tudná akadályozni, hogy az alsóház leszavazza az egyes törvényjavaslatokra kimondott elnöki vétót (ehhez a szejm háromötödös többségére, legkevesebb 276 képviselő szavazatára lenne szükség).

A PO számára az egyetlen igazi esély az lenne, ha nagyarányú győzelmet aratna, és koalíciót alkothatna a parlamentbe mégis bejutó parasztpárttal. Ennek esélye azonban a közvélemény-kutatások szerint jelenleg csekély.