2007. augusztus. 31. 08:43 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 31. 08:43 Világ

Összeütközött két vonat Brazíliában

Összeütközött két vonat Brazíliában, Rio de Janeiro egyik elővárosában csütörtökön. A baleset következtében legalább nyolc ember életét vesztette, hetven pedig megsérült.

Egy nagy sebességgel közlekedő elővárosi vonat utolért egy vágányt váltó szerelvényt Nova Iguacu állomásától kétszáz méterre. Az utóbbi szerelvény üres volt, a másik vonattal azonban legalább 800 ember utazott.
 
A korábbi hírek még 11 halottról szóltak, de Nova Iguacu polgármesteri hivatalának szóvivője közölte, hogy a halálos áldozatok száma végül nyolcnak bizonyult. A tűzoltóság közlése szerint a sérültek közül 15 állapota súlyos.
 
Az utasokat szállító vonat kisiklott, és a nyolc vagon közül legalább egy felborult. A helyszínen mintegy százfős mentőalakulat próbálja mielőbb kimenteni az utasokat a roncsok közül.
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.