Castro mélyütést kapott és meghúzta a vészféket
Valódi mélyütést jelentett Fidel Castro számára két újabb kubai ökölvívó dezertálása, s ha a szökevény sportolókat a brazil hatóságok kiadták is Havannának, az esemény súlyos következményekkel járhat a kubai ökölvívás jövőjére nézve.
© AP |
Utóbbiak azonban a jelek szerint egyre inkább veszítenek vonzerejükből. Mi mással volna magyarázható, hogy az utóbbi nyolc hónapban öt bokszoló szökött meg a külföldön portyázó válogatott keretből. Ezáltal a címvédő olimpiai bajnokok közül már csak – az időközben edzővé avanzsált – Mario Kindelán maradt a cukorszigeten. A többiek viszont Joel Casamayor példáját követték.
A barcelonai olimpia (1992) harmatsúlyú bajnoka 1996-ban távozott külföldre, amidőn a válogatott keret Mexikóban készült az atlantai játékokra. Azóta Miamiban (a kubai emigráció első számú "fészkében") él, és fényes profi karriert tudhat a magáénak. Tavaly október óta Casamayor a Boksz Világtanács (WBC) könnyűsúlyú bajnoka; 37 hivatásosként vívott mérkőzéséből 34-et nyert meg, közülük 21-et kiütéssel - és még mindig csak 35 éves.
Bizonyára az ő példája lebegett fiatal követőinek szeme előtt. Márciusban szerződött a hamburgi Arena istállóhoz Odlanier Solís, a nehézsúly többszörös amatőr világbajnoka, Yan Barthelemi (papírsúly) és Yuriorkis Gamboa (légsúly). Ezzel ötre emelkedett az Arena kubai ökölvívóinak a száma, miután Ahmet Öner, az istálló főnöke már januárban leszerződtette a szigetország válogatottjának két másik tagját, Juan Carlos Gómezt és Pedro Carriónt. A hamburgi stáb tehát bivalyerősnek mondható, még akkor is, ha a két júliusi "szerzeményről", Rigondeaux-ról és Laráról le kell mondania Önernek.
A kubai élsportolók kivételezett helyzetben vannak, a rendszer számos kiváltsággal halmozza el őket. A kormány házat és személygépkocsit bocsát a rendelkezésükre. Ám a fizetésük - nyugati mércével mérve - igencsak szerény. Mint egy német lap írta, a szűkös megélhetés késztette tavaly Gamboát arra, hogy pár száz dollárért eladja olimpiai aranyérmét Havannában - egy külföldi turistának. Az 50-es évek magyar Aranycsapatának gyakorlatához hasonlóan számos kubai élsportoló a külföldi portyákról hazahozott "cuccok" értékesítésével próbál javítani családja sanyarú helyzetén. Ez az egyik oka a disszidálásnak - a másik pedig az a vágy, hogy sportáguk legjobbjaival, a hivatásosokkal mérhessék össze képességeiket.
A kubai sportolók már évek óta igen keresettek külföldön. Az amerikai baseball ligában mintegy 40 kubai szerepel, köztük olyan világsztárok, mint Orlando Hernández, José Contreras és Kendry Morales. Tucatnyian játszanak az olasz röplabda profi ligában. Az Egyesült Államok labdarúgó (soccer) bajnokságában pedig legalább négy kubai focistát találunk.
Hírek szerint Castro - aki tavalyi bélműtétje nyomán "ideiglenesen" átruházta tisztségeit öt évvel fiatalabb öccsére, Raúlra - tombolt, amikor értesült Lara és Rigondeaux disszidálásáról. A rendszer cégéreinek és leghűbb támaszainak tartott bokszolók megingása láttán bejelentette: Kuba fontolóra veszi, hogy újabb szökések megelőzése végett távol marad az októberben Chicagóban rendezendő amatőr ökölvívó világbajnokságtól. Ez - amellett, hogy számos látványos mérkőzéstől fosztaná meg a sportág híveit - azt is elárulja, hogy a havannai vezetés újabb "megpattanásoktól" tart, s ezért biztos, ami biztos alapon nem kíván kockáztatni.