2007. július. 03. 08:39 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 03. 08:54 Világ

Robbantások sorozata egy glasgow-i mecsetnél

Ellenőrzött robbantások sorozatát hajtották végre a skóciai Glasgow-ban egy mecsetnél parkoló járműnél kedd hajnalban.

A nagy-britanniai merényletkísérletek ügyében nyomozó tiszteket hétfőn vezényelték a helyszínre. A rendőrség közlése szerint a robbantásokat elővigyázatosságból hajtották végre. Mint kiderült, a járműben nem volt semmilyen veszélyes anyag. A mecset körül továbbra is biztonsági kordon van.

Letartóztatások Ausztráliában

Közben Ausztráliában őrizetbe vették és kihallgatják az al-Kaidának tulajdonított londoni és skóciai merénylet-kísérletek nyolcadik gyanúsítottját, egy 27 éves, indiai állampolgárságú orvost. A fiatal férfit Brisbane repülőterén tartóztatták fel hétfő este, amikor megpróbálta elhagyni az országot.

Később ezt megerősítette John Howard szövetségi kormányfő is, aki ugyanakkor leszögezte: a gyanúsított letartóztatását nem rendelték el és nem emeltek vádat ellene, egyelőre csupán rendőrségi kihallgatása folyik.

A múlt hét végi londoni és glasgow-i merényletkísérletekkel kapcsolatban eddig őrizetbe vett nyolc személy egyike sem brit állampolgár; a lefogottak közül legalább hárman orvosok.

Amerikai dicséret

Dicsérte George Bush amerikai elnök Gordown Brownt a brit miniszterelnök által a minapi londoni és skóciai merényletkísérletek nyomán elrendelt intézkedései miatt és segítséget ajánlott számára a további terrorelhárító erőfeszítésekhez. Brown biztosította az amerikai elnököt, hogy brit honfitársainak szilárd meggyőződése: nem hagyják, hogy terroristák megfélemlítsék őket.




 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.