2007. április. 26. 10:52 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 26. 10:47 Világ

Basescu egy percnyi adásra sem jogosult a közszolgálati tévénél

A romániai médiafelügyelet (CNA) úgy döntött, hogy Traian Basescu felfüggesztett államfőnek alanyi jogon a közszolgálati tévében vagy rádióban nem jár adásidő a népszavazás előtti kampányban.

A május 19-i népszavazással, az államfő felfüggesztésével kapcsolatos véleményeiket a pártok a külön szervezett vitaműsorokban mondhatják el, parlamenti képviseletük arányában. Persze, Basescut azért nem zárták ki teljesen ezekből a műsorokból, mert a Demokrata Párt (PD) – amelynek megválasztása előtt elnöke volt – vagy a független képviselők adásidejét, azok beleegyezésével felhasználhatja saját érdekében. Egyelőre azonban csak a demokraták bocsátották Basescu rendelkezésére a párt kampánystábját.

Szakértők szerint ezért a kampány krémjét a magántévék fogják leszedni, más kérdés, hogy a két legjelentősebb hírtelevízió, az Antena 3 és Realitatea TV tulajdonosai nem éppen Basescu-pártiak, de a legnézettebb országos magáncsatornák – ProTV, Antena1, PrimaTV – „lendülete” is fékezhető politikai, gazdasági eszközökkel. És a liberálisok, szociáldemokraták várhatóan minden eszközt bevetnek, hogy Basescu alig kerüljön képernyőre, és csak az utcán kampányolhasson.

Irházi János/Arad

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.